bettmenn

Mélyen a tenyerembe meredtem, mint annyiszor gyermekkorunkban , mikor csodáltuk a fürge hangyákat hogy aztán nagyítónkkal megkínozhassuk őket. Ma este nem akarok bántani senkit és semmit.
Bámulom a fehér kis tablettát mintha várnám hogy megmozduljon és készen állok hogy lecsapjak amennyiben szökni próbál. Igényes, mindkét oldalt nyomott, aprócska karika. Körülbelül akkora mint a körmöm fele a kisujjamon. Az alakja és mérete hidegen hagy, viszont a jel, a szimbólum,amit talán egy Zürichi zuglaborban préseltek bele züllött orvostanhallgatók, megragad és visszarepít gyermekkoromba.
A denevérember embléma emlékek százait pörgeti lelki szemeim előtt.
Amikor sorban álltam az újságosbódénál , izzadt tenyeremben aprót markolászva, vártam hogy megkaparinthassam a batman és Superman legújabb számát, ami még ma is, gondosan befóliázva pihen a fiókom mélyén. Engem a füzetből csak Bruce wayne és alteregója történetei érdekeltek, a gondosan kidolgozott,érzelmileg megkopott és kiégett karakterek, a mocsokban úszó gótikus Gotham városa és a sötét képi világ öröke magával ragadott. Sajnáltam hogy az alig 40 oldalas képregényen batmannak osztoznia kell supermannal akit ki nem állhattam. Taszított a tiszta és biztonságos Metropolis, az hogy a főhős szinte elpusztíthatatlan és viszonylag kiegyensúlyozott szerelmi élete van. Semmi katarzis, csak undorító piros-kék ruha és a hosszú hellászi göndör frizura. Superman szar.
Eszembe jutott Tim Burton, a videotéka, a műanyag figurák, a szombat délelőtt futó Bruce Timm féle rajzfilmsorozat, George Clooney mellbimbója Joel Schuchmacher feldolgozásából és végül Nolan újévezredi hiperrealista , sötét krimije.
Aztán lenyelem a tabletta felét és kólával lekísérem.